Üdvözöljük | Welcome

Kérem válasszon nyelvet

Rudnay Gyula Történelmi jelenet

Rudnay Gyula: Történelmi jelenet
Magángyűjtemény Magyaroszág

Leírás

Rudnay Gyula festészetének három fő forrása a magyar nemzeti romantika, Munkácsy realizmusa és a nagybányai iskola. Az 1900-as évek elején Hódmezővásárhelyen tartózkodó alkotó kezdetben a széles horizontú alföldi tájakat festette. Második önálló kiállításakkor már kiforrott, egyéni stílussal jelentkezett erőteljes, kontrasztos kolorittal, a fény-árnyék hatások erős hangsúlyozásával. Az első világháború alatt drámaian realista képsorozat (Krumplihámozó, 1912; Pihenő hegedűs, 1913) megfestése fűződik nevéhez, majd a 20-as, 30-as években újra előtérbe került a korábban már ábrázolt magyar történelmi témavilág.
Ilyen téma a ’Kuruc lovas betörése’ című szénrajz is, amelynek ihletője bizonnyal a 1671-1679-ig tartó Kuruc nemesi mozgalom volt. A 17. majd a 18. századi Magyarország területén vívott Habsburg-ellenes felkelésekben részt vevő katonák egyik tagját látjuk Rudnay alkotásán is. A fehér lovával ágaskodó katona egy csopotosulás körét zavarja meg éppen.
Rudnay Gyula még az első világháború idején Losoncon teljesített szolgálatot. A háború embertelenségei később is mélyen éltek emlékezetében, alkotásait ennek fényében drámai erővel, sötét színhasználattal készítette. Művészetében megrendítő erővel tört fel az otthonukból kiűzött menekülők, a hadifoglyok, a gyermeküket féltő anyák ábrázolása, de az emberi humánum e megnyilatkozásai egyúttal izgalmas festői témát is jelentettek számára.
 

Részletek

Művész Rudnay Gyula (1878 - 1956)
Cím Történelmi jelenet
Technika
Elkészítés éve 1920-30 között
Jelezve szénrajz, papír
Állapota
Szélesség 43 cm
Magasság 59 cm
Mélység cm
Súly (szobornál) kg
Eredetiségi igazolással
Egyedi alkotás
Keretezve

Díjmentes Szállítás

Galériánk több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a műtárgyak szakszerü csomagolása és világszerte szállítása terén. Igy ügyfeleinknek biztonságos és megbízható módon tudjuk szállítani szeretett műtárgyaikat. A szállítás és csomagolás díjmentes, de csak abban az esetben, ha a kiválasztott műtárgy a holnapunkon feltüntetett listaáron kerül megvásárlásra. 

  1. Rézkarcok és grafikákat biztonságos hengerben, keret nélkül szállítjuk. 
  2. Festményekre és szobrokra külön egyedi faládákat készítünk, ezeket szakszerüen kibélelve 
  3. Művészeti fotóinkat biztonságos kartonba csomagoljuk 
  4. Minden szállításunkra teljes körü biztosítást kötünk (all risk)
Személyes megtekintés
Válasszon az alábbi időpontokból
Elküldöm
OK
Kapcsolat
Elküldés
Oldalunk kizárólag kényelmi sütiket használ

Kérem fogadja el 1 alkalommal, hogy megértette - köszönjük !

Megértettem