Üdvözöljük | Welcome

Kérem válasszon nyelvet

Borsos Miklós

Életrajz

Életrajz          

Borsos Miklós 1906-ban született Nagyszeben. 1922-ben családjával Győrbe költöztek, ahol a helyi festőktől tanult rajzolni. Gimnáziumi tanulmányait megszakítva apja műhelyében kitanulta az aranyműves szakmát. Miután a főiskolai felvételi vizsgái sikertelenek lettek Firenzébe utazott, megismerkedett a reneszánsz művészettel.

1929-ben a Képzőművészeti Főiskolán kezdte tanulmányait, ahol Glatz Oszkár tanítványa volt, de néhány hónap múlva újabb vándorútra indult (bejárja Olaszországot és Dél-Franciaországot). Festőként 1924-ben jelentkezett először győri kiállításon. 1927-től rézkarcokat is készített. 1931-től elkezd szobrászattal foglalkozni, először kalapált és hajlított rézlemezből, fából, később kőből készíti szobrait.

1934-ben végleg felhagyott a festészettel és szobrászatnak szentelte életét. 1941-ben nagyon sikeres tárlatot rendezett a Tamás Galériában. Tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának. Ebben az időben rengeteg megbízást kapott, műveit vásároltak a gyűjtők. 1943-ban az Ernst Múzeumban szerepelt egy csoportos kiállításon. 1945-ben a Művészeti Tanács tagja lett. Budapestre költözött. 1946-1960: a Magyar Iparművészeti Főiskola, 1981-1986 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1947-től érméket készít.

Sorban megkapta a művészeti díjakat: Munkácsy-díj (1954), Kossuth-díj (1957), Érdemes Művész (1962), Kiváló Művész (1972). Carrarában ezüstérmet, Sopronban érmeivel az első biennálén nagydíjat (Ferenczy Béni-díj, 1977). Sok tanulmányutón jár. 1963-ban Londonba utazik, ahol megismerkedik Henry Moore-ral. 1966-ban részt vett a Velencei Biennálén. Több száz könyv van illusztrálva rajzaival, rézkarcaival. 1973-ban le kellett mondania a kőfaragásról, miután egy súlyos szívműtéten esett át.

1979-ben Győrben nyílt meg állandó kiállítása.

Év Szakmai életrajz
1906 erdélyi Nagyszeben született
1924 mutatkozozz be festőként először
1929 néhány hónapig hallgatója volt a Magyar Királyi Képzőművészeti
  Főiskolának
1945 beválasztották a Művészeti Tanácsba
1946-1960 tanár volt az Iparművészeti Főiskolán
1979 Győr díszpolgárává avatták
1989 jelent meg munkásságát bemutató reprezentatív kötet
   
  Díjak
   
1977 Sopronban érmeivel az első Országos Érembiennálen nagydíjat .
  (Ferenczy Béni-díj) nyert
1972 Kiváló művész
1967 Érdemes művész
1957 Kossuth-díj
1954 Munkácsy-díj
   
  Elnyerte Carrara város (Olaszország) szobrászati díját a Premio Carrarát
   
  Egyéni kiállítások
   
1992 művészérméi, Martyn Múzeum, Pécs.
1986 Országos Széchényi Könyvtár, Budapest (illusztrációk)
1976 Tihanyi Múzeum, Tihany (grafikák, kat.)
1976 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (retrospektív, kat.)
1968 Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest (illusztrációk, kat.)
1967 Magyar Intézet, Róma
  Galerie S. Huber, Zürich
  Graz
  Locarno
1966 XXXIII. Velencei Biennálé, Velence (kat.)
1965 Tihanyi Múzeum, Tihany (gyűjt. kat.)
1964 Linz
1961 Dürer Terem (csak rajzok)
1957 Nemzet Szalon (kat.)
1943 Ernst Múzeum, Budapest
1941 Tamás Galéria, Budapest (kat.)
   
  Könyvillusztrációi közül kiemelkednek
   
1984 Psalterium Ungaricum (150 zsoltár)
1974 Babits Mihály: Jónás könyve
1974 Arany János: Balladák
1970 Babits Mihály: Erato
1961 Ady Endre Összes Verse
   
  Válogatott csoportos kiállítások
   
1993 Modern magyar éremművészet I. 1896-1975, .
  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1991 Hatvanas évek, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1985 Negyven év köztéri szobrai Budapesten, Budapest Galéria,
  Budapest
1983 A kibontakozás évei 1960 körül. A huszadik század
  magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1981 II., III., VII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
1981 Válogatás magyar magángyűjteményekből,
  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1981 Mihályfi Ernő gyűjteménye, Szécsény
1981 Az ötvenes évek. A huszadik század magyar művészete,
  Csók Képtár, Székesfehérvár
1977 Magyar művészet 1945-49. A huszadik század magyar
  művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
  I. Országos Érembiennálé, Lábasház, Sopron
1977 Magyar Éremantológia, Ferenczy Múzeum, Szentendre
1973 Európai Iskola. A huszadik század magyar művészete,
  Csók Képtár, Székesfehérvár
1971 I. Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé, Műcsarnok, Budapest
1971 Grafica e bronzetti ungheresi, Nápoly
1969, 1971 II., III., VII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
1966 Magyar szobrászat 1920-1945. A huszadik század magyar r
  művészete, Csók Képtár, Székesfehérvá
1963 XX. századi művek budapesti magángyűjteményekből,
  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1959 Magyar éremművészet a XIX. és XX. században,
  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1959 Esposizione B. Internationale d'Arte, Carrara
1949 Ungarische Kunst, Berlin
1948 Szinyei Társaság X. kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest
1948 Száz magyar művész alkotásai, Fővárosi Képtár, Budapest
1948 A magyar valóság, Fővárosi Képtár, Budapest
1948 A magyar képzőművészet újabb irányai, Nemzeti Szalon, Budapest
1945 Szinyei Társaság jubiláris kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
1944 A Székesfővárosi Képtár jubileumi kiállítása, Műcsarnok, Budapest
1942 Képzőművészeti kiállítás, Kolozsvár
1942 Képzőművészek Új Társasága, Nemzeti Szalon, Budapest
1941 Új szerzemények (1939-40), Fővárosi Képtár, Budapest
1932 Nemzeti Szalon, Budapest
   
  Művek közgyűjteményekben
   
  Herman Ottó Múzeum, Miskolc
  Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
  Janus Pannonius Múzeum, Pécs
  Katona József Múzeum, Kecskemét
  Museum Moderner Kunst, Bécs
  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
  Städtische Moderne Galerie, Linz
  Szombathelyi Képtár, Szombathely
  UNESCO, Párizs
  Xantus János Múzeum, Győr.
OK
Kapcsolat
Elküldés
Oldalunk kizárólag kényelmi sütiket használ

Kérem fogadja el 1 alkalommal, hogy megértette - köszönjük !

Megértettem