Gallasz Nándor
ÉletrajzMEGVÁSÁROLHATÓ ALKOTÁSOK
JelENLEG FeLVÁSÁRLÁSRA KERESÜNK Alkotásokat a művésztől - akár készpénzért
Ha eladna egy tulajdonában lévő alkotást a művésztől, ide kattintva kérhet díjmentes értékbecslést »»
Gallas Nándor magyar szobrász és grafikus, Temesvárott született 1893. január 21-én. A temesvári Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában végzett tanulmányai után a budapesti Iparművészeti Főiskolán folytatta képzését Simay Imre, Mátrai Lajos és Maróti Géza növendékeként. Ezután tanársegédként dolgozott ugyanitt az első világháború kitöréséig.
Egyéves frontszolgálatát orosz hadifogság követte, majd a Moszkvai Főiskolán szobrászatot tanult két évig. Észak-Szibériában egy néprajzi tudományos expedíción rajzolóként vett részt. 1921-ben visszatért Temesvárra, majd 1922-ben megrendezte első önálló kiállítását. Dolgozott fa- és kőszobrokon, gipszfigurákon és plaketteken is. Egy ideig porcelángyártással is foglalatoskodott.
1922-23-ban Németországban járt tanulmányúton, Drezdában és Münchenben. 1928-ben bronzba öntik pár szobrát Bukarestben. 1928-ban ismét egyéni kiállítása van, amely nagy sikert hoz számára.
1924 és 1927 között számos temesvári középület homlokzatán dolgozik (a Munkásotthon homlokzatán, a Ciobanu-palota szobrain, a Kuhn-patika kapubejáratán, stb.) Több település Gallastól rendelt első világháborúban elesett katonáinak tiszteletére emlékművet, emellett gazdag temesvári családoknak is készített síremlékeket.
Számos irodalmi és művészeti folyóirat közölte rajzait képillusztrációként, mint a Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Temesvári Hírlap, Analele Banatului, stb. 1925-től a Periszkóp című aradi irodalmi és művelődési folyóiratban közöl avantgard irodalmi alkotásokat, szobrairól készült képeket és orosz fordításokat.
Gallas lenyűgözőnek találta a szobrászat és a tánc közötti kapcsolatot. Díszleteket és jelmezeket tervezett tánctanár feleségének és növendékeinek előadásaira. Groteszk tánc című kisplasztikája első díjat nyert a bukaresti Nemzeti Szalon kiállításán. Szintén 1925-ben megnyerte a Temesvári Kertészeti Egyesület plakettpályázatát is.
Sok barátjának és temesvári művésznek alkotott mellszobrot (Sabin Dragoi, Endre Károly, Else Kornis, Varga Albert, stb.) 1930-ban a Bánsági Szalon társszervezője és zsűritagja lett. Időnként a temesvári művészeti szabadiskolában tanított.
1934-től egyre kevesebbet dolgozik betegségének köszönhetően.
1983. Jan. 21. - Temesvárott született
1914 - Frontszolgálat Szerbiában és Oroszországban
1915 - Hadifogság. Több szökés és különböző munkák
1919-1921 - A Moszkvai Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot tanul. Színpad- és díszlettervezés. Konstruktivizmus.
1921 - Visszatér Temesvárra
1922 - Első önálló kiállítás
1921-23 - Német tanulmányút (Berlin, Drezda)
1923 - Kollektív kiállítás, Temesvár
1924-27 - Temesvári középületek homlokzatán, síremlékeken és emlékműveken dolgozik.
1925 - Periszkóp c. irodalmi és művészeti folyóirat
1928 - Szobrait Bukarestben bronzba öntik. Sikeres egyéni kiállítás.