Pátzay Pál
ÉletrajzMEGVÁSÁROLHATÓ ALKOTÁSOK
Életrajz
Pátzay Pál 1896-ban született Kapuvárott. 1912 és 1914 között Radnai Béla növendéke volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Mivel a főiskoláról eltanácsolta, autodidakta módon képezte magát. Megismerkedett Kassák Lajossal, akinek a köréhez kapcsolódott 1915-ben. Első kiállítása 1917-ben volt a Ma kiállítóhelyiségében, ahol Bohacsek Ede festő művei mellett Pátzay nyolc szobra volt látható. A világháború alatt kőbányai műtermében üldözötteket bújtatott, amiért később megkapta a Világ Igaza kitüntetést. 1945-ben a Művészeti Tanács tagjává választották. 1950-ben Kossutj díjat, 1952-ben kiváló művész díjat kapott, majd 1965-ben másodszor is Kossuth-díjjal tüntették ki munkásságát.
Művészetszemléletében, s alkotásaiban a római iskola egyik legkövetkezetesebb képviselője volt. Neoklasszicista alkotásai harmóniát sugároznak, s barokkos lendületet. Vitathatatlan plasztikai tehetsége és tudása, valamint lenyűgöző műveltsége a művészeti szakma és közélet egyik megkérdőjelezhetetlen tekintélyévé avatták.
Év | Életrajz |
---|---|
1896 | Kapuvárott |
1912, 1914 | között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán anult, ahol Radnai Béla növendéke |
1915 | megismerkedik Kassák Lajossal, akinek a körhez csatlakozik |
1917 | első kiállítása a Ma kiállítóhelyiségében |
1920-as évek | több tanulmányút külföldön,1927-ben Párizsban, 1928 és 1930 között a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként |
1942 | ő készítette el a Petőfi-plakettet, amely a tüntetés résztvevőinek jelvénye lett |
1945 | Művészeti Tanács tagjává választották |
1945 és 1975 | között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt |
Díjak | |
1970 | A Magyar Népköztársaság Zászlórendje |
1952 | A Magyar Népköztársaság kiváló művésze |
1950, 1965 | kétszeres Kossuth-díjas |
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választották | |
A párizsi világkiállítás nagydíja | |
A III. Nemzeti Képzőművészeti Kiállításon állami kis aranyérem | |
1931 | A főváros Ferenc József jubileumi díja |
Egyéni kiállításai | |
2008 | állandó Pátzay-tárlat, Kapuvár |
1982 | Budapest Galéria Lajos u., Budapest (állandó gyűjt.) |
1976 | Rábaközi Múzeum, Kapuvár (állandó gyűjt.) |
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest | |
Válogatott Csoportos kiállításai | |
1981 | Az ötvenes évek. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár |
1977 | Magyar művészet 1945-49. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár |
1967 | A Gresham és köre. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár |
1966 | Magyar szobrászat 1920-1945. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár |
1935 | II. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás, Budapest |
1931 | Római magyar művészet, Nemzeti Szalon, Budapest |
Művek közgyűjteményekben | |
Fővárosi Képtár, Budapest | |
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár | |
Janus Pannonius Múzeum, Pécs | |
Kecskeméti Képtár, Kecskemét | |
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest. | |
Válogatott köztéri művei | |
Bernáth Aurél (bronz, 1985, Marcali, Bernáth Aurél Múzeum) | |
Bartók Béla (bronz, 1985, Budapest, Magyar Állami Operaház) | |
Kenyérszegő (bronz, 1984, Szeged, Klauzál tér) | |
Bethlen Gábor (bronz, 1980, Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Gimnázium) | |
Búzakévét tartó nő (bronz, 1979, Hőgyész) | |
Lenin (bronz, 1979, Kapuvár) | |
Sportlovas (bronz, 1978, Kazincbarcika) | |
Lyka Károly (bronz, 1977, Budapest, Margitsziget) | |
Jókai Mór (bronz, 1975, Budapest, Margitsziget) | |
Felszabadulási emlékmű (bronz, 1974, Győr) | |
Kenyérszegő (bronz, 1974, Kapuvár) | |
Vízijáték díszkút (bronz, 1975, Budapest, Budai Vár) | |
Bartók Béla (bronz, 1973, Szombathely, Zeneiskola) | |
Kodály Zoltán (bronz, 1973, Kecskemét, Kodály Intézet) | |
Petőfi-emléktábla (bronz, márvány, 1973, Szófia) | |
Dr. Kovács István-síremlék (bronz, 1972, Budapest, Rákoskeresztúri temető) | |
1942-es emléktábla (kő, 1972, Budapest, V. ker., Petőfi tér) | |
Katona József (bronz, 1971, Szeged, Pantheon) | |
Lenin (bronz, 1970, Budapest, VIII. ker., Tavaszmező u., Kandó Kálmán Főiskola) | |

Nyisztor Zoltán (bronz, 1970, Gödöllő, Agrártudományi Egyetem) | |
Felszabadulási emlékmű (Debreceni család) (bronz, 1967, Debrecen) | |
Munkácsy Mihály (bronz, 1965, Kazincbarcika) | |
Auróra (bronz, 1964, Budapest, XIII. ker., Dagály utcai strand) | |
Auróra (bronz, 1962, Hódmezővásárhely, Majolikagyár) | |
Széchenyi István-mellszobor (bronz, 1959, Balatonföldvár) | |
Derkovits Gyula (bronz, 1958, Budapest, Margitsziget) | |
10-es huszárok emlékműve (bronz, 1939, Székesfehérvár) |
Év | Életrajz |
---|---|
1896 | született Kapuvárott |