grafikai kislexikon

A linóleummetszet a fametszethez hasonló magasnyomású sokszorosító eljárás. A fadúc helyett, homogén szerkezetű anyaggal: linóleummal próbálkoztak, először 1895-ben.
A sima linóleumlapra felvitt rajz alapján, árokvésővel vágják ki azokat a részeket, amelyek a nyomtatás során nem
hagyhatnak nyomot a papíron.

A sokszorosított grafikai technikák közt a fametszés a legrégebbi eljárás, már a XV. században is használták. A művész egy csiszolt fadúcra rajzol, majd a vonalak mentén kimetszi. A kifaragott dúcra hengerrel festéket juttatnak , majd enyhén benedvesített papírt fektetnek rá, amely könnyű nyomásra átveszi a kiemelkedő vonalakra hordott festéket. A fametszet őshazája Kína, ahol selyemfestésre használták.

A hidegtű hasonló sokszorosító grafikai eljárás, mint a rézkarc, csak itt nem vésővel, hanem acéltűvel karcolják a rajzot és nem alkalmaznak savat a vonalak mélyítésére.
A húzott vonalak mentén a fém kitüremkedik, ezek a sorják festékfogóvá válnak. A nyomaton nincsenek olyan éles határok, mint a rézmetszetnél. A hidegtű technikát
gyakran használják más rézkarcoló technikákkal együtt is. Sokan alkalmazták korábban is, például: Dürer, Rembrandt, Rodin, Much, Picasso, vagy Chagall is.

Ezt a technikát Aloys Senefelder találta fel 1796-ban, Németországban. A litográfia a zsíros anyagok és a víz kölcsönös taszításának elvén alapszik. Egy simára csiszolt mészkőlapra speciális litográfiai krétával (u.n. zsíroskrétával) rajzolnak. Megnedvesítik, majd olajos festéket raknak
rá, ami a rajzolt olajos részeken megtapad. Majd a kőlapra helyeznek egy papírt és nagy nyomással rápréselik. A nyomásra az olajos részek megjelennek a papíron.
Többszínű nyomatnál minden színnél külön kőlap szükséges.

A művész a kompozíciót egy speciális szerszámmal, burinnal gravírozza rá a fémre: acél, réz, vagy cinklapra. A bekarcolt barázdákat tintával töltik meg. A burin technikát leggyakrabban rézlemezen használják. Mielőtt a tintát
felvinnék a lemezre, a papírt lágyítják, annak érdekében, hogy a legfinomabb vonalak jöjjenek létre.

Az eredeti grafika valamennyi nyomtatási technikánál - litográfia, rézkarc, szitanyomat stb. - létezik.
A művész megvalósítja, lerajzolja elképzelését, majd a különböző sokszorosító eljárásokkal, mintegy mátrixba emeli azt, kő, réz, acél, fa vagy épp linóleum használatával.
Ritka az olyan művész, aki még soha nem hozott létre nyomatokat, vagy nem élt a sokszorosító grafikák adta lehetőségekkel.

A mezzotinta, másnéven borzolás, elsősorban tónusos rajzok reprodukálására használható grafikai eljárás. A rajz elkészítése sűrűn telepontozott és felkapart felületű fémlemezre történik, a sötéten nyomtatható részéről a világosabbnak szánt részek lekaparásával.
Ezt a technikát Ludwig von Siegen 1639-ben találta fel. Korábban a mezzotintát főként portréképek készítésére használták.

A művész az elkészült alkotást aláírásával látja el, ezzel igazolva eredetiségét.
Az aláírás mellett szereplő sorszámmal  képes ellenőrizni a kiadás limitációját, esetleg megsemmisíteni a nem tetszőeket. Létezik nyomtatott aláírás is, aminek az eredetijét magára a kőre, fára, vagy linóleumra rögzít a művész, de ezeket a nyomatokat is elláthatja később közvetlen szignójával.  Egyes nyomatok aláírás nélkül kerülnek forgalomba.

A szitanyomatot a régi időkben Kínában, Japánban már
évszázadokkal ezelőtt használták. A selyemszálból készült szitára ragasztott rizspapír alkotta a sablont. Az így készült formáról kisebb példányszámban többnyire textilre nyomtattak. Manapság a fényérzékeny anyaggal bevont műanyagból készült szövetre síkfilmet raknak, lámpával megvilágítják és ráexponálják a szitára a mintát. Utána vízzel kimossák a szitát. A festék így csak ott tud áthatolni, ahol a szita felülete nem fedett. A papíron kivül más anyagokra is nyomhatnak, például kartonra, szövetre, fémre, üvegre, vagy akár fára is.

A gicleé francia szó, jelentése fröcskölt. Jelenleg a legmodernebb tintasugaras nyomtatási technika,
mely UV-álló tintával készül, színe időtálló, a nyomatok élettartalma meghaladhatja a 100 évet is.

Rendkívüli aprólékossággal bíró sokszorosító grafikai eljárás. A viasszal bevont rézlemezbe éles tűvel belekarcolják a rajzot és salétromsavval maratják, majd festékkel nyomatokat készítenek a lemezről a papírra.

Az egyes kiadások esetében a nyomatok száma változhat.
A limitált grafika arab vagy római számot, E.A., esetleg
Hors Commerce jelzést kap, mely igazolja eredetiségét és további adatait. Általában ceruzával, a művész aláírásával, a készítés dátumával együtt van feltüntetve az alkotáson.

A fotópapírra nyomott fényképeket 2 -3 mm vastagságú dibond lemezre kasírozzák. Ezek a fémtáblák könnyűek, mégis ellenállóak a környezeti hatásokkal szemben, alakjukat sokáig megőrzik és nem vetemednek.

A mai, többnyire gépi papírok között, különböző tipusúak léteznek. Nagyjából mindegyik alkalmas, hogy nyomtassanak rá.  A litografiákat gyakran nyomják Arches Vellum ,BFK Rives vagy Japán gyöngypapírra.  Egyes papírokon vízjel is található. A vízjel lehetővé teszi a papír azonosítását, jelzi minőségét és néha a gyártás korát is.  Ugyanaz a nyomtatott kiadás különböző típusú papírra is kivitelezhető.