Hincz Gyula

Életrajz   

Hincz Gyula 1922-től 1929-ig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványa volt. 1924-1926 folyamán az Olgyai Viktor vezette Grafikai Osztályt is látogatta. 1926-ban Párizsban járt. 1928-ban Berlinbe megy tanulmányútra, ahol megismerkedett Herwarth Waldennel, 1929-ben Moholy-Nagy László segítségével kiállított a Sturm Galériában. Az Iparművészeti Főiskola tanára (1946-1949), majd igazgatója (1958-1963) és a Képzőművészeti Főiskola tanára (1949-1963) volt.

Hincz Gyula művészetére a műfaji sokszínűség jellemző. Az általa használt művészeti ágakban folyamatosan kiemelkedő alkotásokat hozott létre. A festészet mellett foglalkozott falkép festészettel, mozaikkal és gobelinnel is. Önálló grafikái tevékenysége mellett jelentősek könyvillusztrációi is. 1970-ben részt vett a velencei Biennálén.

Alapvetően szürrealista jellegű stílusba klasszicista komponálásmód és expresszív kifejezésmód vegyül. A virtuóz fantázia által létrehozott alkotások legtöbbször a figuratívitás és nonfigutatívitás határán mozognak. A kettőt egybeolvasztva, összetett, sokszor bonyolult, első ránézésre talán nem is átlátható kapcsolatrendszerek jönnek létre. A képzeletbeli konstrukciók és a halálos képződmények rendszerében szinte meghatározhatatlan formák és konkrét, jól felismerhető motívumok alkotnak szerves egységet.

Minden egylényegű, az emberi figura is a kompozíció és a kozmikus konstrukció része. A szimultán összetettségben és sűrítésben a kiemelések, centrumok, erővonalak és mozgásirányok által vannak meghatározva. A természeti és mechanikai lebegő, forgó formák sajátos mozgásokat és működési elveket kapcsolnak egybe. A színpadképek látványvilágára emlékeztető vagy a horror vacui, az egész képfelűletet kitöltő komponálásmód, a mozgalmasság és formai sokszínűség következtében, adott esetben a karneválok kavargását idézi. A szerkesztett rendszereket gyakran mégis egyfajta organikus és vitális vegetáció hatja át. A visszatérő szimbólumok egy magasabb szintre emelik a képek üzenetét.

A geometriai alakzatoknak (háromszög, rombusz, kör, ovális) egyszerre vannak konstrukciós szerepük és szimbolikus jelentésük. Egyes jelképek, mint a nap, a szem és a madár hagyományos és újraértelmezett, szubjektív jelentéssel kerülnek felhasználásra. Így a képek, a szintézis alkotás törekvése mellett, szabad asszociációs lehetőségeket adnak a néző számára.